3. Rész

*Ezt a rész köszönjétek Pálmának! Ha ő nem lenne senki sem biztatott volna, hogy írjam meg...><*

Izgatottan elmosolyodtam, majd felvettem a telefont.

- Szia! - köszönök rögtön.

- Szia... - hallom Lauren kicsit kedvetlen hangját.

- Valami baj van? - kérdezem kicsit aggódva.

- Nem, dehogy. - mosolyodik el halványan.

- Akkor...?

- Átgondoltam az ajánlatodat. - ennél a mondatnál hatalmasat dobbant a szívem. Lélegzetemet visszafojtva vártam, hogy beszéljen. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne... Sajnálom.

Kellett pár perc, mire meg tudtam szólalni.

- Figyelj, semmi baj... elvégre nem vártam mást. Tudtam, hogy így fogsz dönteni. - mondtam halkan. Bellül teljesen összetörtem.

- Tudom, hogy megbántottalak. De nem tehettem mást. - mondta sóhajtva.

- Tudom... - suttogom és kinyomom a telefont.

Továbbra is a plafont bámultam. Erre számítottam, de még is... annyira rossz volt hallani. Persze valamelyest megértem. Alig 2 napja ismerjük egymást, meg nem is az ő világa ez, amiben én élek. Pörgés, hangzavar, ide-oda utazgatás, hírnév... Ő egy csendes, visszahúzódó, szolid külsejű lány. Miután nagy nehezen kitisztult a fejem, felültem és kinéztem a "konyhába". A villany égett, de senki sem volt a buszban rajtam kívül. Kimásztam a takaróm alól és elmentem egy sörért. A többiek kint cigiztek, ittak. Sóhajtottam, majd halvány mosollyal az arcomon kimentem hozzájuk.

- Mi van, haver? Már azt hittük, hogy bealudtál. - nevetett Ash.

- Nem, nem. - csóváltam a fejemet. - Csak pihentem és gondolkoztam. - mondtam miközben leültem a földre.

Tovább folyt a beszélgetés, néha-néha én is közbeszóltam. Sokszor elbambultam, amire Andy eléggé felfigyelt...
- Hallod?! CC! Figyelj már! - rázza a vállamat, mire nagyokat pislogok.

- Mi van? - kérdezem kedvtelenül.

-Olyan vagy, mint Jake... Már bocsi. - nézett a szólógitárosra, aki vállat vont. - Ami tőled szokatlan. Történt valami, amiről nem tudok? Hol van az örökké pörgős dobosom?? - kérdezte a szokásosnál kedvesebb hangon.

-Otthon maradt... - mormogom válaszul.

-Csak nem az a csaj... Lauren? - kérdezte Ash.

-Semmi bajom, oké? Nekem is lehet elcseszett kedvem, vagy tévedek? - kérdezem idegesen és felpattanok, majd elmegyek sétálni.

-Hé, várj már! - kiabál utánam Andy, majd el akar indulni, de Jinxx megragadja a vállát.

-Hagyd... nem lesz jobb, ha piszkálod. Sőt, rosszabb lesz. Tudod, hogy milyen. Te is ilyen vagy... Nem mondja el, ameddig nem akarja. - mondja teljes nyugodtsággal, aztán utánam néz.

Szinte éreztem a tekintetét a hátamon. Mintha meg akart volna állítani. De én álltam. Tovább mentem. Muszáj volt egy kis egyedüllét. Leültem egy fa mellé és nekidőltem. A telefonomat kikapcsoltam. Nem akartam most senkivel sem beszélni. Belegondoltam az egészbe, majd halványan elmosolyodtam. Mintha az első randimról utasítottak volna vissza, úgy viselkedem. Mint egy gimnazista, vagy annál is fiatalabb gyerek. Élete szerelme ott áll előtte, már csak egy karnyújtás, aztán egyetlen mondat és vége mindennek. Ha visszaemlékszem, Láttam, hogy én sem voltam számára annyira közömbös. Nagyot lélegeztem és eloszlattam minden ilyen gondolatot. 

-Már hogy is érdekelhettem volna...? Hiszen alig várta, hogy megszabaduljon tőlem... Teljesen más világban élünk. És a sok utazás. Hogy is lehetnénk együtt? - kezdtem az önmarcangolást.

Megráztam a fejemet és felnéztem az égre. Tiszta volt az este, tisztán láttam az eget. Lefeküdtem a főre, majd onnan néztem tovább az eget. A telihold éppen elég fényt adott, hogy lássak valamit. Ha jön valaki, szinte azonnal megláthatom.

-De ki jönne? - sóhajtottam. - Ide még a madár se jár... A többiek meg gondolom bedobták a szunyát...

Addig feküdtem ott, hogy bealudtam.

2. Rész

Mosolyogva mentem oda hozzá. A szívem a torkomban dobogott. Elé álltam és még jobban mosolyogva megszólítottam.

-Szia! CC vagyok! – vigyorogtam rá és a kezemet nyújtottam.

-Szia… Lauren Watson. – dünnyögte válaszul.

-Valami baj van? – érdeklődtem kedvesen.

-Igen. Az, hogy itt kell lennem, amikor otthon is lehetnék és aludhatnák… - mondta és elment.

-Várj! – kiabálok utána. – Merre laksz? Ne kísérjelek haza? – kérdeztem, amikor utolértem.

-Itt lakok a közelben. És köszi, de nem kell. Hazatalálok. – mosolygott rám és ismét elindult.

-Srácok, nemsokára jövök! – kiáltottam a csapatnak és elindultam Lauren után.

Kiabáltam utána, de nem állt meg. Még hátra sem fordult, figyelembe sem vett. Kicsit rosszul esett, de meg kell tudom, hogy miért érezte olyan rosszul magát. Meg amúgy is… egyszerűen annyira gyönyörűnek találom, hogy muszáj elvinnem vacsorázni. Jobban meg akarom ismerni. Már vagy öt perce loholtam Lauren után, mikor utolértem és elé álltam.

-Lauren! Kérlek, várj! Üljünk be egy kávézóba és beszéljünk egy kicsit! – mosolyogtam rá.

-Figyelj, remélem nem haragszol meg, de még soha életemben nem láttalak, maximum képen! De csak azért, mert a barátnőm rajong értetek. – mondta és újra elindult volna, de megállítottam.

-Éppen ezért! Ismerjük meg egy kicsit egymást!

-Haza kellene mennem… - mondta halkan, de félbeszakítottam.

-Én fizetek! – vigyorogtam rá.

-Nem szállsz le rólam addig, ameddig el nem megyek veled valahova… igazam van? – sóhajtott mosolyogva.

-Pontosan! Na, hova menjünk? – kérdeztem nevetve.

-Nekem mindegy, csak a közelben legyen, vagy hívj egy taxit. – nevetett és elindult előttem.

Nevetve indultam utána, aztán amikor mellé értem feltartottam a kezemet, hogy bele tudjon karolni. Nevetve karolt belém és elindultunk a kedvenc kávézójába. Leültünk és rendeltünk. Mind ketten jegeskávét kértünk. Mosolyogva szürcsölgettem, miközben ő mesélt nekem magáról. Mikor már kifogyott az ötletekből, egy kicsit hosszabb csönd után megszólalt.

-Mit nem mondtam még el? – kérdezte mosolyogva.

-Őőő… nem tudom. Hány éves vagy? – kérdeztem nevetve.

-Huszonhat. – mondta halkan.

-Tényleg? Akkor nem is nagy a korkülönbség! – néztem rá vigyorogva. – Én amúgy huszonnyolc vagyok.

-Várj egy kicsit… Mihez nem is nagy a korkülönbség? – kérdezte meglepődve.

-Semmihez, semmihez! – mondtam rákvörös fejjel… még csak most esett le, hogy mit mondtam.

-Aranyos vagy meg minden, de még csak ma ismertük meg egymást. És még szinte semmit sem tudunk egymásról. Meg ahogy magamat ismerem, nem lenne hosszú kapcsolat… - mondta halkan és közben a szemembe nézett.

-Tudom, nem is értem, hogy mi ütött belém. Csak kicsúszott a számon… Tudod, te annyira szép vagy, és tudom, hogy egyáltalán nem illünk össze, de legalább barátok lehetnénk? – kérdeztem őszinte válasz várva.

Láttam, hogy nagyon elgondolkozik, emiatt kicsit szomorú is lettem… „Ilyen nagydolgot kértem?” – kérdeztem magamban. Amikor már vagy két perce senki sem szólalt meg, még szomorúbb lettem. Minden egyes másodperc egy órának tűnt abban a feszült csöndben.

-Felőlem… de te, ha jól tudom nem is itt laksz… meg most turnéztok. És akkor mikor találkoznánk? Mert ha kéthavonta egy-két órára leülünk beszélgetni, az nem ér semmit… Mert a barátság nálam úgy működik, hogy minimum kéthetente találkozunk… - mondta őszintén.

Nem éreztem a beszédstílusában semmi olyat, mint amikor valaki kerülni akar valakit. Bólintottam, majd gondolkozni kezdtem. Hogy találkozhatnék vele a lehető legtöbbet, ha kocsival majdnem öt órára lakunk egymástól?

-Tudod mit? – kérdeztem végül. –Tudom, hogy nemet fogsz mondani, de… mi lenne, ha eljönnél velünk meg a barátnőddel a turnéra?

-Megőrültél? – kérdezte majdhogynem hisztérikusan. – Nem mondom még egyszer, de szerintem te is tudod… ma találkoztunk először, meg amúgy is… Egy, hol aludnánk? Kettő, ne haragudj, de nem rajongok a bandátokért; három, nem hiszem, hogy Andy vagy ki belemenne… - mondta ezeket a mondatokat már nyugodtabban.

-Te aludnál az én helyemen, én aludnék a kanapén, a barátnőd meg gondolom, majd megoldja. Andy miatt meg ne aggódj. Nem hiszem, hogy lenne ellene kifogása. – mosolyogtam rá.

-Persze, majd kitúrlak a helyedről… - mosolygott rám halványa. – Köszönöm az ajánlatot, de még át kell gondolnom…

-Rendben. De gyorsan gondold át, mert holnap estefelé már indulunk. – vigyorogtam rá.

Mosolyogva bólintott, majd egy kis beszélgetés után haza indult. Vagyis indultunk, mert addig nem hagytam békén, ameddig nem kísérhettem haza. A háza előtt megálltam, majd megöleltem köszönés képen. Ő az arcomra nyomott egy puszit, majd halkan nevetve bement a házba. A fellegekben jártam, a szívem a torkomban dobogott. Visszaindultam a fiúkhoz, akik addigra már teljesen szétidegeskedték a fejüket. Nem is értem, hogy miért, mivel csak holnap este indulunk… Amikor oda értem Jake rögtön lerohant.

-Hol a francba voltál? – kérdezte ingerültebben a szokottnál.

-Lauren-nel voltam egy kávézóban. Mert? – néztem rá furcsán.

-És miért nem szóltál, hogy elmész? – kérdezte Andy.

-Szóltam, és nem vagyok gyerek, hogy engedélyt kérjek arra, hogy elmenjek valahova! – mondtam idegesen és bementem a buszba.

Benn lefeküdtem a fekvőhelyemre és a függönyt elhúzva néztem a „plafont”. Közben azon gondolkoztam, hogy vajon Lauren mit fog mondani az ajánlatomra. Nagy esélyét látom annak, hogy nemet fog mondani, de reménykedem benne, hogy jobban megismerhetem. Ahogy így elvoltam a gondolataimmal, megcsörrent a telefonom. Azonnal felkaptam, és megnéztem a kijelzőt. Lauren!

1. Rész

-CC, igyekezz már! – kiabált Andy a buszból.

-Mindjárt! – kiabáltam ki a házból.

Éppen turnéra indultunk, de persze hogy az utolsó pillanatban kezdek el keresni még ezt-azt… Már majdnem megfojtottak Andy-ék, Jinxx szabályosan kirugdosott a buszba. Morgolódva ültem le az ágyamra. Andy a fejét csóválta és intett Ash-nek, hogy indulhatunk. Jake szokásosan csak ült és nézett ki a fejéből. Néha megrémiszt… komolyan, olykor rosszabb, mint egy zombi… De ő mindig is ilyen volt, el kell fogadnom. Már egy jó ideje csak mentünk. Kezdtem megunni az életemet is, és eszembe jutott, hogy mit hagytam otthon…

-Andy, rossz hírem van… - álltam elé szomorú arccal.

-Mond. – mondta nulla életkedvvel.

-Otthon hagytam valami nagyon fontosat…

-Mit? – kérdezte kicsit több kedvvel.

-Hát a piát, bazdmeg! – kiáltom röhögve, mire mindenki elkezd szakadni.

-Hülye állat… - csóválta a fejét nevetve Ash.

Miután mindenki lecsillapodott, jobb hangulatban utaztunk tovább. Ash megállt egy benzinkútnál tankolni. Természetesen Andy és én rögtön indultunk a kisboltba. Vettünk 1 karton sört, meg 2 karton energiaitalt… nem hiszem, hogy jó ötlet volt… de a lényeg, hogy a buszban várakozó idióták rögtön a sörökre csaptak le. Csak Ash duzzogott, mert őt bíztuk meg a vezetéssel, így nem ihatott a kedvenc piájából. Az út háromnegyedénél már teljesen kivoltunk. Andy elintézte a mellékhelyiséget, Jake bealudt az ágyamban, de fogalmam sincs, hogy hogyan kerülhetett oda. Jinxx… ő – is - totálkáros volt, de legalább nem okádott sehova. És mivel Jake elfoglalta a helyemet, kénytelen voltam azon a kicsi kanapén aludni. Ash már alig tudott fennmaradni, még a 2-3 liter energiaital ellenére is. Hajnal fele iszonyatos fejfájással ébredtem, de legalább nem volt hányingerem. Eltámolyogtam a wc-re. Andy a csempének dőlve aludt, alig bírtam a csaphoz férni. Amikor végre sikerült alaposan megmostam az arcomat. Utána bevettem egy gyógyszert és Ashley-hez mentem. Ahogy meglátott kipattantak a szemei.
-Mond, hogy valamennyire józan vagy! – nézett rám, mint egy megmentőre.

-Őőő… az vagyok, csak a fejem fáj… miért? – néztem rá furcsán.

-De jó! – mondta örömmel. – Akkor mostantól te vezetsz! – vigyorgott és leállt a leállósávban, aztán elment a helyére.

Morgolódva ültem a kormány mögé és elindultam a koncert helyszínére. Még egy jó másfél órás utazás után megérkeztünk. Nem törődtem semmivel, azonnal kiugrottam az elhasználódott levegős buszból. Kint azonnal hanyatt vágódtam a fűben.

-Friss levegő! – sóhajtottam mosolyogva.

-Haver, komolyan… rosszabb vagy mint egy gyerek… - lépett ki Andy a buszból… komolyan úgy nézett ki, mint aki nem aludt egy hete és minimum háromszor áthajtott rajta egy vonat…

-Jól kiütötted magadat öreg… Mennyit ittál te? – nézek rá vigyorogva.

-Kussolsz… - nézett rám ilyen „most-foglak-nyirni-ha-tovább-beszélsz-hozzám” fejjel.

-Jó, jó! Bocs, hogy élek… - nézek rá szemrehányóan és bemegyek a buszba.

Bent a banda többi tagja támolyog a konyhában. Ash-t és engem kivéve mindenki a gyógyszerekért hadonászik. Legjobban Andy-nek sikerült kiütnie magát. Nem tudom, hogy hogyan csinálta… Bár, ha belegondolok… Ott a boltban volt Jack Daniel’s és Jägermeister is… Remélem azért azt nem én fizettem.



-Mindegy is, a lényeg, hogy én jól vagyok!  - gondoltam eléggé önelégült fejjel.

Visszamentem a drága jó frontemberünkhöz és közöltem vele, hogy próbálnunk kellene, mert nemsokára egy körülbelül három és fél órás koncertet tartunk, kétszer tíz perc pihenővel. Gyilkos tekintettel nézett rám és a cigijét elnyomva visszament a buszba. Nagy nehezen összeszedte a csapatot és elindultunk próbálni. Párszor belerontott a banda másnapos része, de amúgy minden teljesen rendben volt. Legalább is szerintem. Két óra múlva felszólítottak minket a színpadra. Elkezdtük a koncertet, hatalmas sikolyok és kiabálások voltak, mint mindig, amikor felmentünk. Én szokásosan végigvigyorogtam az egészet, mint egy tejbe tök. Amikor vége lett a koncertnek hosszas köszönés után az öltözőnkbe indultunk. Az ajtó előtt megállított minket két csaj. Vagyis inkább Andy-t. Jellemző… mindig ez van. Szokás szerint Andy sminkutánzat, de az egész bandáról szart sem tud, fogadni mernék, hogy Andy teljes nevét sem tudja. De ez a frontemberünket nem nagyon zavarta. Még számot is cseréltek. De ott volt a másik lány… ő sokkal másabb volt. Szolid külső, sima, egyenes haj, és látszólag rohadtul nem érdekelte őt a koncert. Elmosolyodtam rajta és erős késztetést éreztem arra, hogy megszólítsam. De egy ideig nem tettem, mivel nagyon nem vett figyelembe senkit a bandából. Pár percig sikerült visszafognom magamat, de utána már nem bírtam tovább… Egyszerűen annyira gyönyörű volt. És más, mint a többi… Éreztem, hogy ő kell nekem.